A járhatatlan égerláp

Közzétéve: 2014. december 5.

LáperdőA Tisza egykori holtágainak egyikét – ahol az év jelentős részében a tőzeget átitató oxigénszegény víz a talaj fölé emelkedik – égeres láperdő foglalta el. A mézgás (enyves) éger (Almos glutinosa) jellegzetes, csomókban álló tobozairól könnyen felismerhető. Gyökértöve magasabb vízborítás esetén is kiemelkedik a vízből segítve a gyökérlégzést az oxigénszegény időszakban. Puha fája a víz felett és a talajban gyorsan elkorhad, de víz alatt igen ellenálló. Fájából a Tisza menti szénégetők jó minőségű faszenet nyertek, mely a puskapor készítés értékes adalékanyaga volt. Festőanyagként – barna, fekete, piros, zöld és sárga pácanyagok készítéséhez – még ma is használják.

Cserje és lágyszárú növényzete elsősorban a fák körzetében, vagy a víz fölé emelkedő zsombékok tetején van. Kora tavasszal – március, április táján – tömegesen virágzik a mocsári gólyahír (Caltha palustris), vagy régebbi nevén réti aranyvirág. A vajákos asszonyok szerint erősen mérgező, gyógynövényként nem használták. A lápi csalán (Urtica kioviensis) az avatatlan szemlélő számára a csalánok többi fajától nehezen különböztethető meg. Kárpát – medencei bennszülött faj, az ősi vízfolyások nyomjelző növénye.

Az erdőszéli zsombékok közt májusban halvány rózsaszín szőnyeget alkot a békaliliom (Hottonia palustris) virágzó tömege.