A Sulymos és az alpári rét tavai, mocsarai

Közzétéve: 2014. december 5.

Alföldi tájAz Alföld hajdan volt nagy kiterjedésű nádasainak utolsó hírmondói közé tartoznak a Sulymos tó, s az Alpári-rét mocsarai és tavai.

A náddal (Phragmites australis) szegélyezett Sulymos parti zónájában gyakori a keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia). Hengeres torzsavirágzata, az úgynevezett “buzogány”. Him- és nő virágzata jól elkülöníthetően, azonos vastagságban helyezkednek el a virágos száron. A nádat helyenként az embermagasságúra is megnövő vízi harmatkása (Glyceria maximat helyettesíti. Ez a pázsitfűféle friss állapotban enyhén mérgező, kiszárítva azonban takarmányként hasznosítható. A sásfélék öt fajjal képviseltetik magukat, melyek közül a leggyakoribb az éles sás (Carex gracilist. Szép foltokban fellelhető az Alföld pusztuló zsombéklápjait idéző zsombéksás (C. elata). A víz fölé magasló zsombékok szilárdságára jellemző, hogy a pásztorok és nádjáró népek az oszlopszerűen egymásra rakódott, elhalt növényi részek fonatát levágták, s ülőalkalmatosságként használták.

TavirózsaTavainkban mindenütt közönséges a tavi lórom (Rumex hydrolapathum). Szélporozta, zöld virága júniustól augusztusig nyílik. Termése kedvelt madáreleség. A parti zónában találjuk az ebszőlő csucsort (Solanum dulcamara). Mérgező, piros termése szeptemberre érik meg. Hatóanyaga oldja a vörös vérsejteket, és szívbénulást okoz. Kis mennyiségben bőrkiütés ellen, vagy belsőleg, asztma és köhögés gyógyítására használták. A burgonyafélékhez tartozó félcserje. Mocsaras, nedves réteken, tavak szegélyén gyakorta találkozhatunk a fekete nadálytő (Symphitum officinale) ibolyás virágaival. A magasra megnövő növény rövid gyöktörzsből fejlődik. Leveléből és gyökeréből kivont alkaloidáját légzési zavarokra, csontbántalmak gyógyítására javasolták.

A vízimenta, vagy balzsamka (Mentha aquatica) a termesztett fodormenta egyik rokona. Illóolaja mentolt tartalmaz. Virágos hajtásait szívbaj ellen és vizelethajtónak gyűjtötték. Szomszédságában él a mocsári zsurló (Equisetum palustre). A zsurlókat magas kovatartalmuk miatt ónedények és dísztárgyak fényesítésére is használták. Vízpartok jellegzetes növénye a réti füzény (Lythrum salicaria). Lila virágában a portokok három szintben helyezkednek el. A rövid, közepes és hosszú bibeszálak szerveződése gátolja az önmegporzás lehetőségét, és a kölcsönös megporzást segíti elő.

Rovaremésztő repceGyakori “nádaslakó” a mocsári tisztesfű (Stachys palustris) és a vízi peszérce (Lycopus europeus). A sekély vízben a fehérvirágú vízi mételykóró (Oenonthe aquatica) állományai nőnek. Vizelethajtó, állatgyógyászati használata is ismert. A vízi kányafű, vagy iszapzsázsa (Rorippa amphibia) sárga, keresztes virágát kora tavasszal hozza.

A rovaremésztő repce (Utricularia vulgaris) nem gyökerező, lebegő hínár. Víz alatti, többszörösen osztott, finom sallangokra tagolt leveleinek egyes szeletei rovarfogó tömlőkké módosultak. A varsaszerű tömlőcskékben elsősorban apró, vízi rákok akadnak fenn. Hamarosan bomlásnak indulnak, s a bomlásfehérjék egy részét felszívja a növény. Kétajkú, sarkantyús, sárga virágai arasznyi szárral emelkednek a víz fölé. A vízben lebegve él a vizidara (Wolfia arrhiza) is. 1-2 mm-es nagyságával a hazai flóra legkisebb virágos növénye.