Fák, bokrok és vadvirágok

Közzétéve: 2014. december 5.

ForrásSzikra és az Alpári-rét növénytakarójának kialakulása – hasonlóan a Duna-Tisza közi Hátság területeihez – a pleisztocénban kezdődött az utolsó elje­gesedés első jégmentes időszakában. A körülbelül 60 ezer évvel ezelőtt kez­dődő, s 12 ezer éven át tartó szubartikus klímában az ártereken mohos, sásos láprétek jöttek létre. A magasabb dombhátakon sztyepp, a mélyebb fekvésű területeken pedig sarkvidéki láprétek alakultak ki. A ligetekkel tarkított Duna-Tisza köze fás szárú növényei a nyír, az erdei-, vörös- és lucfenyő voltak, s elszórtan a cirbolya is megjelent. Az ezt követő két eljegesedési periódus (Würm II. és III. 52 ezer évtől 15 ezer évig) különösebb éghajlati eltérést nem mutatott. A hideg, száraz, kontinentális klímában a sztyeppvidéki növényzet uralkodott. A jégkorszak utáni enyhülés alatt indult meg a terület beerdősülése.

Az ezt követő hűvösebb, de változatlanul csapadékos szakaszban a hegy­vidéki területről a hullámtéri erdőkbe is lehúzódott a bükk, s a tölgyesekben mind gyakoribb lett a gyertyán. A fűz-, kőris-, éger-, szil- és tölgyligetek ebben a periódusban a virágkorukat élték, s buja gazdagságú a lápi, mocsári és réti növényzet is.

A növényzet mai összetétele az i. e. 2500-től napjainkig tartó fokozatosan száradó klímában alakult ki. A bükk fokozatosan visszahúzódott a hegyvidéki erdőkbe, s csökkent a gyertyán állománya is. Megkezdődött az ember természetalakító hatása. Az eredeti növénytakarót a szántóföldi növénytermesz­tés és az erdőgazdálkodás ültetvényei váltották fel.

Legtovább a vízjárta ártéri területek növényzete őrizte meg eredeti arculatát. Ezek a lecsapolások, folyószabályozások koráig a halász, csíkász, pákász emberek gazdag zsákmányt adó területei maradtak.