Sajtóközlemény – elővásárlási jog gyakorlása a földárverés során

Közzétéve: 2015. december 23.

60 nap áll az elővásárlási jogosultak rendelkezésére

Az arra jogosultak, a földárverés nyerteseivel kötött adás-vételi szerződések kifüggesztésének ideje alatt élhetnek elővásárlási jogukkal.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal által 2015. november 23. és 2015. december 14. között végrehajtott „földet a gazdáknak” program keretében, az állami földek árverése során az árverés nyerteseivel az NFA – a 262/2010. (XI.17.) Kormány rendelet által meghatározottan – az árverést követően 8 napon belül adás-vételi szerződést köt. Ezen szerződések a mező és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (termőföld forgalmi törvény) alapján 60 napra kifüggesztésre kerülnek az illetékes polgármesteri hivatalokban, ahol a termőföld földforgalmi törvény 18.§- ban meghatározott elővásárlási sorrend szerint, lehetőség van az arra jogosultaknak az elővásárlási jogaiknak a gyakorlására.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal