Tiszaalpár története

Közzétéve: 2014. október 1.

Alpár ősidők óta lakott hely. A hosszabb-rövidebb ideig itt élő különféle népcsoportokat – a nagy népvándorlás időszakát követően – honfoglaló őseink váltották fel.

Alpár neve Anonymus (Gesta Hungarorum) jóvoltából arany betűkkel került be a magyar történelembe: miszerint itt folyt le – Alpár mezején – a honfoglalás döntő ütközete Árpád és Zalán vezér között a magyarok fényes győzelmével.  Pais Dezső magyar nyelvű fordításában így ír erről:

Árpád követeket küldött a “dölyfös Salan” vezérhez. “Küldjön egy nyalábot Olpar homokjának a füvéből, hogy megtapasztalhassam, vajon édesebb-e a szcitiai tájak füvénél.” A követek Ond és Ketel, majd ezt követően Ete és Vajta kérését – korhű szokásnak megfelelően – nem teljesíttették. A csata elkerülhetetlenné vált.

Ekkor “a görög császár és a bolgár vezér nagy hadsereget küldött Salan vezérnek. Árpád vezér és nemesei pedig az egész hadsereggel elindultak és a Tisza partján továbbvonulva Olpar homokjára érkeztek.” “Tas fia Lél megfújta kürtjét, Bogát fia Bulcsu meg felemelte zászlaját s harcba elegyedett a két ellenséges csatarend. Salan vezér pedig, amint látta, hogy övéi alulmaradnak a küzdelemben, hogy életét megmentse Bolgárfejér várba sietett. A görögök meg a bolgárok rettegésükben eszüket vesztve a Tiszát kicsiny folyónak vélve át akartak úszni rajta, de majdnem mindahányan a Tisza vizébe vesztek.”

A jelentőségteljes eseményt és helyet Vörösmarty Mihály is megénekelte a Zalán futása c. eposzában. A jelenkori történettudomány még Zalán létét is kétségbe vonja, s a csatáról sem került elő semmilyen régészeti lelet. A népi emlékekre és a képzeletre támaszkodó leírás azonban a legutóbbi időkig különösebb kétely nélkül szerepelt a honfoglalás kori történelem tanításában.

A település nevét először I. Géza királyunk 1075-ből származó oklevelén olvashatjuk (OLPER=török eredetű szó, jelentése hős férfi). A király adománylevelében a község egy részét halászatával és a tiszai révhajókkal a száva-szentdemeteri görög monostornak és a garamszentbenedeki apátságnak adta. Alpár déli részét, a váci püspök kapta és évszázadokon át birtokolta.

A település középkori neve Pispek Alpár, vagy Püspökalpár. Későbbi helyneve Alsóalpár vagy Nagyalpár. A helység középkori történetéből nagyon keveset tudunk.

1341-ben az apátság támogatásával a vár területén meg-épült a templom, ettől kezdve a környék vallási köz-pontja és jelentős tájszervező lett a török hódoltság idejéig.

Az ország három részre szakadása után Alpár elnéptelenedik, templomát felgyújtják. A XVI. század végén már Alpár is belevész az alföldi végtelen pusztaságba. Az alpári pusztáról kecskeméti bérletként hallunk újból a XVII. század végén. A lakosság visszaszivárgása a XVIII. század elejére tehető.

1752-55-ig felépítik a barokk stílusú római katolikus templomát, és ebben az időben már helyben anyakönyveznek. 1760-ban 113 adózó család élt a községben, fejlődésének nagyon fontos meghatározója volt a Tisza. Az új település fejlődését nemcsak az átkelőhely forgalma erősítette, jelentős szerepe volt a folyónak a halászat, a vízi szállítás kifejlődésében is.

A község eleven kapcsolatban állt Félegyháza várossal, annak piacát látta el hallal, rákkal, mezőgazdasági termékekkel. A hegyekből leúsztatott épületfának is legfőbb vásárlója a szomszédos város volt. Az itteni vízimalmokban őrölték a környék gabonáját. A Tisza nyújtotta természeti kincsek: a nád, a gyékény, a fűz a kézművesipar alapjait vetették meg.

Az árterület dús legelője kedvezett a külterjes állattartásnak. A szőlő- és gyümölcstermesztés története a római korig vezethető vissza. A mai alföldi borvidék területén elsőként Alpár határában telepítettek szőlőültetvényeket. A homokos határú Alpár községnek a XIX. század közepén már 1600 lakosa volt; a XIX. század végére lélekszáma elérte a 3500 főt. (Ma nagyközségünk területén több mint 5200 ember él.) A XIX. század meg-megismétlődő tiszai árvizei sok gondot és bajt okoztak a lakosságnak, ám a folyó hiánya is.

A Vásárhelyi-Széchenyi szabályozási terv, az új mederalakítások révén az “élő Tisza” messze került, ott hagyta a falut, és ezzel megszűnt az összeköttetés más területekkel. Ez a helyzet rendkívül hátrányosan érintette a község gazdaságát, piaci kapcsolatait, amit csak részben tudott pótolni a századforduló táján kiépített (1897-ben átadott) vasúti szárnyvonal és közút.

A helybelieknek még ma is megdobogtatja a szívét, hogy gróf Széchenyi István járt Alpáron: 1833-ban átutazóban, 1846. július 18-án pedig a Tisza-szabályozás ügyében.

Tiszaalpár 1975-ben nyerte el mai településszerkezetét, amikor egyesült a 900 éves Alpár és a szomszédos 150 éves Újfalu, ezzel elnyerte a nagyközségi rangot. (Tiszaújfalu múltja ismeretlen. 1668-ban  mint puszta Nagykőröshöz tartozott egyházilag. Területe 1804. január 14-én került gróf Károlyi család birtokába, csak az 1830-as évek közepén kezdett betelepülni a dohánytermelő telepesek révén.)

A község történelmi miliője, valamint természeti szépsége feledhetetlen élményt nyújt az idelátogatóknak. A település évszázadokon keresztül meg tudta őrizni háborítatlanul azokat a természeti értékeket, amelyeket a Tisza közelsége alakított évezredeken keresztül. A különböző színekben pompázó vízi virágok, a vízpartot övező galériaerdő különleges fafajtái, a gazdag madárvilág és vadállomány nemcsak szemet gyönyörködtető látvány, hanem tökéletes kikapcsolódási és pihenési lehetőség is.

Szeretnénk, ha minden kedves vendégünk jól érezné magát nálunk, megismerné községünket és nem csak az illem kedvéért  mondaná: Viszontlátásra, Tiszaalpár!