Tiszaalpári Lovas Egyesület

Közzétéve: 2010. november 29.

lovas-egyesulet1

Egyesületünk olyan embereknek ad helyet, akik szeretik, és tisztelik a lovakat, a lovassportokat, a lovas hagyományőrzést, tehát mindenféle dolgot, ami a lovakkal kapcsolatos. Persze azokat is befogadja a közösségünk, akik bármiben támogatni szeretnék az egyesületünket, vagy csak egyszerűen szeretik ezeket a gyönyörű állatokat.

lovas-egyesulet2

Nálunk a legtöbb lótulajdonos a lovait munkára használja hétköznapjaiban, de itt kipróbálhatják ügyességüket, az embereknek megmutathatják mit is tudnak. Erről kisebb, nagyobb versenyeinken tudnak bizonyságot tenni, itt akadályhajtásban, és vadászhajtásban versenyezhetnek.lovas-egyesulet3

Lóháton csikós bemutatókon tudják fitogtatni ügyességüket  kariká sostor csergetéssel, kendőlopással, vízhordással és egyéb játékokkal. Egyesületünk tagjai közül néhányan –  még nem mutatták be a nagyközönség előtt tudásukat -, de vannak, akik próbálkoznak díjugratással és íjászkodással is.

Csikós csapatunk meghívásokra más települések rendezvényeire is elutazik, fogatosaink pedig a környező falvak, városok lovas fogathajtó versenyein is részt vesznek egyéni versenyzőként. Nagyobb versenyeinkre az egyesületünk más településekről is szokott versenyzőket hívni,  növelve a rendezvények színvonalát.

A Lovas pályánkon kívül is szoktunk szervezni programokat, ilyenek a Lovas bál, a Szent György napi határjárás és a Szent Iván éji lampionos felvonulás.  Ezeken az emberek kedvükre szórakozhatnak, ismerkedhetnek. Az összejöveteleket minden évben megrendezzük, sőt, további rendezvények szervezésén fáradozunk. Ezekről a honlapunkon a későbbiekben adunk tájékoztatást.

Természetesen minden meghirdetett rendezvényünkre  szívesen várjuk az érdeklődőket!

Egyesületünk 2008 december 4-én alakult Bodor Ferenc és Bibok Károly szervezésével.

A Lovas Pálya 2009 óta folyamatosan épül kisebb, nagyobb megszakításokkal. A pálya építése még most is folyamatban van.

23 alapító tagunk van, jelenleg 46-an vagyunk az egyesületben.

Elnök: Molnár József
Alelnök: Bartucz István
Titkár: Bibok Károly
Gazdasági felelős: Haticza János